Anime-Fanfiction

"Jó munkához idő kell."

Saját regény:

Előszó:

Egyszer volt, hol nem volt, fent magasan a Pireneusokban, volt két apró, boldog és virágzó királyság. Az egyikben, amelyet Richarte-nak neveztek, fiúgyermek született, ő lett a trónörökös.

A másik királyságban, Beaumontagne-ban, mindenki nagy örömére három leánygyermek jött világra. Sorcha, Clarice és Amy királyi pompa közepette, szerető édesapjuk, a király, és szigorú nagyanyjuk irányításával nevelkedett, aki mindenkor megkövetelte tőlük királyi kötelességeik teljesítését.

 Egyszer aztán forradalom söpört végig Európán, és a két királyságot zűrzavarba és anarchiába taszította.

Háromévnyi háborúskodás után Beaumontagne három hercegnőjét titokban elküldték a biztonságos Angliába. Édesapjuk, a király, megfosztatott trónjától, és meghalt. Hat évháborúskodás után nagyanyjuknak sikerült visszaszereznie a hatalmat a forradalmároktól. Bizalmas emberét küldte az unokáiért, Godfrey azonban hűtlen lett hozzá. Megvesztegették, és pénzt fogadott el a hercegnők meggyilkolásáért. Végül azonban képtelen volt megölni a lányokat, inkább elengedte őket, és az idős királynőnek azt hazudta, hogy nem sikerült a hercegnők nyomára bukkannia. A királynő embereket küldött a szélrózsa minden irányába, de senki nem találta az elveszett hercegnőket.

Egy kegyetlen trónbitorló, Egidio duBelle gróf, Richarte hercegét a legmélyebb és legsötétebb tömlöcbe vetette, ahol nyolc éven keresztül senyvedett. Végül sikerült megszöknie, és eljutnia Beaumontagne-ba, ahol megállapodást kötött az idős királynővel. Ha megtalálja mindhárom hercegnőt, egyiküket mennyasszonyának választhatja. Majd, miután az esküvő megköttetett, de csakis akkor, segítségül hívhatja Beaumontagne hadseregét, hogy elűzze a galád trónbitorlót, és visszaszerezze a saját trónját.

Mialatt azonban a herceg a hercegnők után kutatott, duBelle gróf embereket küldött a herceg elfogására. A hercegnők eközben, emlékezve Godfrey szavaira, féltek hírt adni magukról.

Így aztán, mint annyi jó terv, az elveszett hercegnők felkutatása is – úgy tűnt – kudarcba fulladt…

Skócia, 1808

A völgy a férfié volt, a város a férfié volt, a nő azonban úgy lovagolt be Freya Crags főterére, mintha az egész az ő tulajdona lenne.

Robert Mackenzie, Hepburn grófja, komoran meredt az idegenre, aki könnyű végtében érkezett a kőhídon keresztül a tömegbe. Piacnap volt, ezért barna vászonsátrak sorakoztak a főtér mind a négy oldalán, a levegő megtelt a portékájukat kínálgató árusok hangjával. Az idegen azonban kitűnt a tömegből, föléjük magasodva kétéves, ideges ménje hátán. A pej büszkén, magasra emelt lábbal ügetett, mintha tudatában lenne a hátán ülő nő rendkívüliségének. A nyeregben ülő hölgy még jobban vonzotta a tekinteteket – először futó pillantásokat, majd leplezetlen bámulatot.

Robert végignézett a sörház előtt, a napfényben összegyűlt öregembereken. Ráncos szájukat eltátva meredtek a jelentésre, teljesen megfeledkezve az előttük álló asztalról és rajta az ostábláról. Körülöttük a vásárlók és kereskedők alkudozása tűnődő zsongássá halkult, miközben minden szempár az idegent fürkészte.

A nő lovaglóruhája tetőtől talpig fekete gyapjúvolt, az illendőség benyomását keltve, ugyanakkor ravaszul kihangsúlyozta karcsú alakját. Kalapja magas volt, széles karimájú, és fekete fátyol lobogott mögötte. Ruhája ujjának piros szegélye összhangban volt a nyakában viselt piros sállal, és ezek az apró, élénk színű részletek meglepték, ugyanakkor jóleső érzést keltettek a szemlélőkben. Keble telt volt, dereka karcsú, fekete csizmája fényes, és az arca…

Szent ég, az arca!

Robert képtelen volt levenni róla a tekintetét. Ha a nő a reneszánsz korában születik, a festők ott gyülekeztek volna az ajtaja előtt, könyörögve, hogy álljon modellt nekik. Angyalként festették volna le, ugyanis hullámos, aranyszínű haja mintha saját fénnyel ragyogott volna, valóságos glóriát vonva feje köré. A fürtök helyenként rézvörösen csillantak meg, azt a képzetet keltve, hogy melengetik a kezet, és Robert ujjai valósággal viszkettek a vágytól, hogy belemélyedjenek a hullámokba, és felfedezzék azoknak melegét és tapintását. Lágy, kerekded orcáját és sötét szemöldöke alatt ülő nagy, barna szeme láttán egy férfi csak a mennyországra tudott gondolni, azonban álla makacs vonalának köszönhetően egészében véve nem lehetett émelyítően szépnek nevezni. Orra kicsi volt, álla túl széles, hogy igazán csinos legyen, ajka viszont duzzadt és piros. Túlságosan piros. Robert biztos volt benne, hogy a nő rúzsozza. Egészében véve úgy nézett ki, mint egy előkelő angol hölgy – azzal a különbséggel persze, hogy az előkelő hölgyek nem rúzsozzák a szájukat, és sosem járnak egyedül.

A nő elmosolyodott, kivillantva hófehér fogait – és ez a száj felfedezni akart. Robert felegyenesedett és ellökte magát a sörház falától. Hamish MacQueen vidám féktelen ember volt, aki fél karját elveszítette Őfelsége Királyi Haditengerészeténél egy régen történt balesetben.

- Szerintetek, ez meg ki lehet?

Jó kérdés volt, és Robertnek szándékában állt választ kapni.

-Nem tudom, de szívesen kettéválasztanám a szakállát – jegyezte meg Gilbert Wilson akinek furfangos szellemessége átváltott pajkossága.

- Én megkínálnám vacsorára kolbásszal! – Tomas MacTavish sovány térdét csapkodva, döcögve nevetett.

Henry MacCulloh is csatlakozott az előtte szólókhoz:

- Én dupla kutyát játszanék vele.

Az öregemberek vihogtak, visszaemlékezve a régi szép napokra, amikor még lett volna esélyük elcsábítani egy gyönyörű idegent. Most már megelégedtek azzal, hogy a napon, a sörház előtt ücsörögtek, a városban történtekről beszélgettek, és ostáblát játszottak – legalábbis addig, amíg ez a nő be nem lovagolt a városba. Robert összehúzott szemmel nézte őt. Elég okos volt, és utazásai során eleget látott, hogy felismerje a bajt. A felszínen mérsékelt érdeklődést mutatott a város dolgai iránt, valójában azonban minden idegszálával figyelt, cselszövést kutatva. Végül is a világ nem volt olyan biztonságos hely, ahogyan ennek a kistelepülésnek a lakói hitték. A világ tele volt hazugokkal és csalókkal, gyilkosokkal és még annál is rosszabbal. Az olyan emberek, mint ő, Robert voltak, akik éberségükkel vigyáztak e helyre.

- átkozott vén bolondok! – A vendéglősné, Hughina Gray, állt meg mellettük, kötényét a karjára csavarva, és tekintete az idegen nő és Robert között járt ide-oda. – Nem látjátok, hogy nem jó fajta?

- Pedig én fogadni mernék, hogy jó fajta! – ellenkezett Tomas testvére, Benneit, és az öregemberek addig nevettek, amíg végül már sípolt a tüdejük.

- Nem lenne szabad így beszélnetek az uraság előtt – dorgálta meg Hughina az öregeket, lapos oldalpillantást vetve Robertre. Hughina annyi idős volt, mint Robert, csinos özvegy, és nyilvánvalóvá tette, hogy ágyában mindig van hely a férfi számára. Robert nem fogadta el a meghívást. Ha az uraság együtt hált az alattvalójával, abból mindig baj származott, így, aztán amikor rájött s gerjedelem, elment Trevorba, és meglátogatta lady Edmundsont. A nő élvezte a testét és vad szexualitását anélkül, hogy egy morzsányit is törődött volna azzal, hogy szereti vagy sem, és ez így megfelelő volt mindkettőjük számára. Mostanában nem emésztette gerjedelem. Ujjai rázárultak a sokat olvasott levélre zsebében. Túlságosan lefoglalta a tervek, kétségbeesett, bosszúszomjas tervek készítése, amelyek füstbe mentek azért, mert egy nő nem teljesítette az ígéretét. Átkozott legyen! Átkozott legyen még a pokolban is! Pillanatnyilag azonban lefoglalta a különös idegen, aki körüljárta a sátrakat, lehetőséget adva mindenkinek, hogy alaposan megnézze, és Robert figyelte embereit, akik pedig a nőt figyelték. Arckifejezésük a gyanakvó és a kíváncsi között váltakozott, a nő azonban barátságos mosolyt villantott rájuk, mintha értelemből nagyon kevés adatott volna neki. Tekintete megtalálta az újvarrónőt. A varrónő viszonozta pillantását, egy egyszerű nő minden ellenségességével egy szépség előtt. Vagyis félénk szerénysége ellenére Miss Rosabelnek megvolt az, az érzéke, ami az idegennek nem. Robert visszanézett a még mindig nevetgélő öregekre. Több érzéke volt, mint azoknak, akik egész életükben itt éltek. Az idegen belovagolt a tér közepére, ahol egy szobor adózott tisztelettel Robert ősének, Uilleam Hepburnnek, aki a várost egykor folyó gázlójának megalapította. A szobrot elemvény vette körül. A nő itt lecsusszant a lova hátáról. Hát persze. Robert már most tudta, hogy a nő szereti, ha nézik. Lovát odakötötte az egyik vaskarikához, nyeregtáskáját leemelte a lóról, és letette az emelvényre, ami a tömeg fölé emelte. A kíváncsi nép lassan gyülekezett körülötte. A nő egy pillanatra elkomolyodott, megérintette a nyakában lógó ezüstkeresztet, aztán nagy levegőt vett és szélesre tárta karját.

-Freya Crags lakói! Engedjék meg, hogy bemutatkozzam! Én egy száműzetésben élő hercegnő vagyok!

Robert mozdulatlanná dermedt döbbentében és hitetlenkedésében.

-Az isten szerelmére!- nyögte Hughina.

A szobor mellett álló nő magasra emelte fejét, és szélesen elmosolyodott.

-Clarice hercegnő vagyok, az elveszett királyságból!

Hamish megpróbálta eltakarni karcsonkját ingje sarkával. Az öreg katonának volt néhány gyengéje, de a szépnők iránti rajongása volt a legfőbb.

-Hűha! Egy hercegnő! Mondhatom, jó ízlésünk van.

-Aha, és szerintem neki is jó íze lehet – jegyezte meg Gilbert. Az öregek megint nevetgéltek, és teljesen elragadta őket az öröm, hogy nyugalmas életüket ilyen színes esemény kavarta fel. Robert rájuk pillantott, mivel az öregek izgalma egy pillanatra elvonta a figyelmét a tér közepén látható gyönyörű látványról. Ekkor a magát hercegnőnek kiadó személy újabb megdöbbentő kijelentést tett.

- azért jöttem, hogy fiatalságot, szépséget és vidámságot hozzak életükbe!

Villámgyors tervezői képességgel, amit a hadseregben fejlesztett ki, Robert rájött, miért került ez a nő a városba, és milyen célt fog szolgálni. Igen, használni fogja, mint egy szerszámot. A nő azt fogja tenni, amit parancsol neki, mert nem lesz más választása, ő pedig el fogja érni a célját. Robert elszántan elindult a szobor és a hercegnő felé a tömegen keresztül.

Végre valahára igazságot fog szolgáltatni.

• képek, szövegek

  2010-08-25 01:46:04

  Nos..amint látjátok szerkesztés alatt van az oldal..mindenesettre addig is várom képeiteket, írásaitokat erre az email címre: enci2200@citromail.hu a témába írd meg h mit küldesz!! ezek természetesem 1-2 nap után felkerülnek az oldalra a nevetekkel, v anélkül ahogy kéritek^^